Válóperes ügyvéddel időben és költségben is kedvezőbb válást élhet meg

A válóperes ügyvédeknek nincs idejük megpihenni, ugyanis a válások száma nem mutat csökkenést. A házasságok száma nőtt, de a válástól sem ment el az emberek kedve.

A házasság korábban évtizedekben mérhető egység volt két ember között, amit valóban csak a halál maga bontott fel. Mostanra nagyot fordult a világ, mert a párok nem gondolnak úgy a fogadalmukra, mint egy örök kötelékre. A párkapcsolati problémák áthidalása sokszor nem sikerül, a házaspárok pedig inkább különválnak és új életet kezdenek. 2022-ben a házasságok száma 64 100, a válások száma pedig 17 500 volt.

A mai párok számára a boldogság a legfontosabb és ennek hiányában készek a válás mellett is dönteni. A válás kihat a közösen szerzett vagyonra, jogi procedúrát jelent és a gyermekek életét is megváltoztatja, nem beszélve az érzelmi megrázkódtatásról.

A válást meg is kell indokolni a bíróság előtt. A válást benyújtó félnek bizonyítania kell, hogy végérvényesen megromlott a házasság. Ilyen bizonyíték lehet az új párkapcsolat megléte vagy a szétköltözés is, ami véglegessé válik. Innen ered az ágytól, asztaltól való elválás kifejezése, vagyis megszűnik az intimitás, a közös háztartás is a házasságban.

Válni lehet csendben, gyorsan, amikor a válás közös megegyezéssel zajlik, de sajnos gyakori a lelkileg megterhelő, elhúzódó válóper is. Az utóbbi esetben a problémát a felek megromlott kapcsolata okozza, ami megnehezíti a fájdalommentes válást vagyonmegosztással.

Mi az oka a válásnak?

A mai házasságok többsége nem éri meg az első tíz évet sem. Az a jelenség is egyre gyakoribb, hogy a fiatalon házasodott párok, akik családot alapítottak és felnevelték gyermekeiket, az ötvenes éveikre döntenek a különválás mellett. Sok párt, válni akaró felet nem tart vissza az újrakezdés félelme és belevág. Az idősebb korosztályból sokan rájönnek, hogy a gyerekeken kívül nem maradt semmi, ami összekötné őket, elmaradt a közös fejlődés, a kapcsolat kiüresedett, nincs már mit mondaniuk egymásnak. Sokan úgy érzik, hogy az élet még tartogat számukra szerelmet és erről nem szeretnének lemondani.

A válás ára

Ugorjunk vissza az elejére! A válás sajnos nem ritka a gyermek megszületését követő néhány évben. A gyermek érkezése óriási próbatétel minden párkapcsolatban, amit sok kapcsolat nem is él túl. Az anyai és az apai szerepek új feladatokat, kihívásokat, problémákat hoznak a házasságba, ezeket pedig sok pár nem tudja kezelni.

Rengetegszer hangoztatott mondat, hogy egy jól működő házasságért keményen meg kell dolgozni. Ha ez nincs meg mindkét fél részéről, akkor a kapcsolatból szépen lassan társas magány válik.

A válás ára

Mennyibe kerül elválni valakitől, akivel hivatalosan is összekötötte az életét? Azon túl, hogy a vagyonmegosztás és a hozzá köthető bírósági eljárás hossza jelentős anyagi terhet tud róni a felekre, megvannak az alapvető költségei egy válópernek.

A válás elindító fél, a felperes, akinek be kell adnia a keresetlevelet és a bíróság elé terjeszteni a válási szándékot. A keresetlevélhez a peres eljárás illetékét kell kifizetni, ami 30 ezer forintot jelent. Ezt követően a perköltségek adják a további díjak összességét. A legkevesebb tehát a 30 ezer forintos költség, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy átlagosan 500 ezer forintot költenek rá az ügyvédhez is forduló párok.

Egy tapasztalt, hatékony, budapesti válóperes ügyvédre van szüksége ahhoz, hogy megvédje az érdekeit? A válásnak nem kell elhúzódó, megterhelő procedúrának lennie. Egy felkészült ügyvéddel röviden, eredményesen lezárható a házasság, ha a felek is úgy akarják. Keressen bizalommal a honlapon megadott elérhetőségek egyikén, találkozzunk egy személyes konzultációra!

Kapcsolódó bejegyzések

Mikor érdemes családjogi ügyvédhez fordulni?

Mikor érdemes családjogi ügyvédhez fordulni?

A házasság és a válás is mindennaposnak számít, mert az élet velejárója kapcsolatokat építeni, megalapozni őket és újakat kezdeni. Az élet általában több szakaszból áll, egy ember az életútja során többször lesz szerelmes és vannak olyanok is, akik több házasságot is...